| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
A Feng Shui ősi kínai térrendezési elvei szerint a környezetünk elrendezése közvetlen hatással van a közérzetünkre, teljesítményünkre és a körülöttünk áramló energiákra. A Feng Shui térhódításának köszönhetően ma már irodánkban sem kell mellőznünk a harmonikus környezet jótékony hullámait. Az irodai tér harmonikus kialakítása segíthet a fókuszálásban, csökkentheti a stresszt, és ösztönözheti a kreativitást.
Elfogadottá vált, hogy az irodaberendezés Feng Shui szerint kifejezetten jót tesz mind a munkamorál, mind a közérzet, mind pedig a teljesítmény tekintetében. Nézzük meg, hogyan és mi alapján érdemes gondolkodnunk, ha végre úgy döntünk, hogy munkakörnyezetünket is átadjuk a kiegyensúlyozottság szellemének!
Szó szerint annyit jelent: szél és víz. A természeti erők örök harmóniája. Gondoljunk bele, hogy a természetben a folyók, a vizek és a szellők, a viharok végzik a legnagyobb átalakításokat, ugyanakkor ezen erők együtt hatásának eredményeképpen olyan a világunk, amilyen. Ez a két erő alapvetően lassú, ám mindezzel utánozhatatlan munkával fonja körbe világunkat, életünket, családunkat, mindennapjainkat.
Aki a Feng Shui törvényei alapján éli az életét, a természet örök körforgásának szabályai szerint cselekszik. Ebből következően a legstresszesebb és legbarátságtalanabb munkakörnyezetet is kellemesebbé tehetjük egy kis szél és víz segítségével.
Igen. A lehetőség adott, már csak tudnunk kell élni vele. A legelső szabály, hogy meghatározzuk, vagy lefektessük, mivel is foglalkozik az adott cég, hiszen valamennyi tevékenységhez más és más szabályrendszer tartozik.
Lényeges kérdés továbbá az épület jellegzetessége, a cég alapításának időpontja, valamint a munkatársak habitusa is. Erőltetni semmit sem szabad!
A bejárat legyen szívélyes hangulatú! Ezt többnyire növények telepítésével érhetjük el. A bejárati tér ne legyen lépcsővel, vagy lifttel közvetlenül szemben. Ez az energiaáramlások kapcsán problémákat okozhat.
Nagyon lényeges a tükrök alkalmazása. A tükör felfogja és elvezeti a fölös energiákat. Így például a mosdó ajtajára bátran helyezhetünk egy kis tükröt.
A helyiségben dolgozók soha ne üljenek az ajtónak háttal! Ez e pozíció nem enged elegendő rálátást a változó térre.
Ha ezeket betartja, már akkor jelentős javulást érzékelhet a munka területén, akár napokon belül.
|
|
|
A tárgyaló bútoraiSok vezető nem engedheti meg magának, hogy az irodán kívül, külön tárgyalótermet rendezzen be, és sok esetben nincs is erre szükség, hiszen nem nagy létszámmal érkeznek hozzá az üzleti partnerek. Ebben az esetben elég, ha az irodával egy légtérben alakít ki egy tárgyalósarkot. Íme néhány tanács. |
|
A hangulatos iroda – Színek az irodábanEgy tudatos vezető felismeri, hogy a barátságos, esztétikus és jól megtervezett iroda nem csupán esztétikai kérdés, hanem komoly üzleti előny is. Ezért is fontos, hogy olyan irodai környezetet alakítsunk ki, ahol nemcsak dolgozni lehet – hanem szívesen is dolgozunk. |
|
Egészségesen és kényelmesen ülni – Forgószékek az irodábanA legfontosabb kérdés tehát az, milyen forgószéket válasszunk, amely hosszú távon is egészséges testtartást biztosít napi teendőink elvégzése során? Hogy ne vesszünk el a forgószékek labirintusában, íme néhány tanács, mielőtt forgószéket választ. |
|
Forgószék hosszútávú használatraEgy valóban magas minőségű, hosszú távú használatra szánt forgószék nemcsak kényelmes, hanem ergonomiai szempontból is támogatja a gerinc egészségét. Egy ilyen szék nemcsak a testet, hanem a munkavégzés hatékonyságát is elősegíti – befektetés az egészségbe és a mindennapi komfortba. |
|
Irodabútorunk is legyen naprakész!Mindenki azt gondolná, hogy egy íróasztal kiválasztása nem lehet különösebben nagy feladat, hiszen ezek a bútordarabok nagyon hasonlóak, így nem okoz különösebb nehézséget a döntés. Valójában azonban ez nem így van, az asztalok között igen nagy különbségek lehetnek... |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg