| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Manapság már nem csak a nagyobb vállalatok, hanem kisebb cégek vezetői is elismerik, hogy az irodák ergonomikus kialakítása alapvető szempont. A munkahelyi ergonómia a tökéletes harmóniát hivatott megteremteni a test és szellem között az adott munkaterületen.
Az összehangolt munkakörnyezet szerves része a helyiség bútorzatának harmonikus és kényelmes kialakítása, az egység megteremtése. Ehhez adunk néhány tippet.

A 21. századi munkahelyeken a vezetők már arra törekednek, hogy az irodahelyiségek – méretüktől függetlenül – olyan berendezést kapjanak, ahol a bútorok harmóniában állnak a fal és a kiegészítők színével, egységes képet alkotva.
Egy iroda megjelenése, a külsőség egyrészt azért fontos szempont, mert a cég küldetését hivatott közvetíteni, másrészt pedig – és nem utolsósorban – a dolgozók hangulatára, munkakedvére van pozitív hatással.
A bútorgyártók már nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az egységes bútorzat az irodában, a munkahelyeken is nagyon fontos, így ezen szempontok alapján tervezik bútoraikat.
A képen látható bútorcsalád megannyi méretben, színben, elrendezésben kínál íróasztalokat és irodabútorokat, egymáshoz passzoló színekkel és formákkal.

A bútorok mindegyike minimalista, egyszerű, letisztult stílusban készült szögletes formatervvel, fogantyúk nélkül; a vidám, otthonos irodaberendezés pedig a dolgozók teljesítmény-növekedéséhez járul hozzá. A korpusz és a frontok színét kombináló darabok hangulatos, derűs irodát eredményeznek, ahol jó dolgozni.
Választott már a stílusos darabokból az IrodaBútorom.hu webáruházból?
|
|
|
Kipróbáltam: LIN-Viktória Káró Boss főnöki bőrfotelAz első gondolat, ami eszembe jutott erről a bőrfotelről, hogy mennyire tekintélyt parancsoló kivitelű. Visszafogott stílusú, de használója magas pozíciójáról árulkodik. Egy cégvezető elegáns fotelje. Lássuk a mai tesztet. |
|
Főnöki fotel textilbőrből? Igen!A modern textilbőr főnöki fotelek ergonomikus kialakítással, állítható funkciókkal és prémium megjelenéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy a vezetői iroda méltó legyen a benne zajló döntések színvonalához – stílusosan, kompromisszumok nélkül. |
|
A tartós használat titka: a forgószéke karbantartásaAmennyiben beszerezte esztétikus kivitelű, kényelmes és masszív forgószékét az irodájába vagy a dolgozószobába, nem árt, ha tudja, hogy annak érdekében, hogy hosszútávú ’társa’ legyen a munkában, folyamatos karbantartást igényel. |
|
Íróasztalból a legjobbat!Milyen stílusú dolgozószoba az elképzelésünk? Hogyan rendeznénk be praktikusan és hangulatosan az irodát? Az íróasztalok, számítógépasztalok főszerepet játszanak majd benne, ezért cseppet sem mindegy, milyen típusokat választunk. |
|
A modern iroda berendezéseManapság megannyi-féle irodaberendezés közül válogathatunk, ám érdemes minőségi anyagokból gyártott, hosszútávú használatot biztosító, jó minőségű bútorokat beszerezni a helyiségbe. Lássuk a részleteket. |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg