| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Irodabútor vásárlásánál már a megfelelő darabok kiválasztása sem könnyű feladat, hiszen nagyon oda kell figyelni arra, hogy a berendezett helyiség egy harmonikus egységet alkosson, mind a szín, mind pedig a stílus tekintetében.
A választást követően azonban még a szállítás mikéntjét is át kell gondolni. Természetesen van lehetőség arra, hogy a megrendelt bútorokat kiszállíttassuk, a fő kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy lapraszerelt vagy pedig gyárilag összeszerelt bútor a praktikusabb-e számunkra.
Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezeket alaposan számba véve tudjuk eldönteni, hogy számunkra melyik a legjobb megoldás, melyik tűnik praktikusabbnak.

Erre a kérdésre a válasz igen egyértelmű: azért, mert gyakorlatilag használatra kész állapotban hozzák ki a választott termékeket, így nem kell vesződni azzal, hogy összerakjuk őket. Ebben az esetben csupán annyi előkészületet kell megtennünk, hogy előre kipakoljuk az adott helyiséget, amennyiben előzőleg volt benne valami, és kitaláljuk, mit, hová szeretnénk tenni az új bútorok közül, így viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen kaphatunk egy teljesen kész irodát, amit ezek után már csak be kell lakni.
A módszernek azonban hátránya is van: a gyárilag összeszerelt irodabútor szállítása nem annyira egyszerű, mert ilyen állapotban sok helyet foglal, emellett arra is figyelni kell, hogy a szállítás során nehogy megsérüljön.
Tény, hogy ha a lapra szerelt irodabútort választjuk, a kiszállítást követően azt a bútort még össze is kell szerelni, azonban egy vitathatatlan előny, hogy a szállítás és a cipelés sokkal egyszerűbb, mintha gyárilag összeszerelt bútort kapnánk.
Ez jó lehet például akkor is, ha nem azonnal akarjuk berendezni az irodát, így ugyanis a bútorok tárolása nem igényel olyan sok helyet.
Az összeszerelés nem nehéz, legtöbb esetben magunk is meg tudjuk oldani, ha azonban nem szeretnénk ezzel próbálkozni, még mindig kérhetünk a művelethez szakszerű segítséget.
|
|
|
Fókuszban a vitrin, a dolgozószoba mutatós darabjaA vitrin nem csupán tároló, hanem stílusos látványelem is, amely karaktert ad a dolgozószobának. Egy jól megválasztott darab – legyen az modern, minimalista vagy klasszikus kialakítású – vizuálisan rendezettséget sugall, miközben személyessé és inspirálóvá teszi a munkateret. |
|
Az irodabútorvásárlás szempontjaiAz irodabútorvásárlás során érdemes átgondolt döntést hozni, hiszen ezek a bútorok hosszú távon meghatározzák a munkahely kényelmét, hatékonyságát és akár a dolgozók egészségét is. Az alábbiakban összegyűjtöttem a legfontosabb szempontokat, amelyek segítenek a megfelelő irodabútor kiválasztásában. |
|
Egészség az irodában is - Térdeplőszéket az irodába!A modern irodai munkavégzés egyik legnagyobb kihívása a mozgáshiány és a helytelen testtartás okozta hosszú távú egészségügyi problémák. A térdeplőszék innovatív megoldást kínál erre: kialakítása elősegíti a helyes gerinctartást, megnyitja a csípőszöget, és ösztönzi az aktív, egyenes ülőpozíciót. |
|
Várótermi padok hivatalokba, irodai várótermekbeA várótermi padok elsősorban kényelmes, strapabíró és esztétikus kialakítású ülőalkalmatosságok, melyeket gyakran használnak ügyfélfogadó helyiségekben, közintézményekben, egészségügyi rendelőkben, vagy céges fogadótérben. |
|
Egészség az irodában is – 24 órás forgószékekA 24 órás forgószékeket kifejezetten olyan munkakörnyezetekhez fejlesztették ki, ahol a székek folyamatos használatnak vannak kitéve. Megerősített szerkezettel és extra kopásálló kárpitozással készülnek, hogy intenzív használat mellett is megőrizzék kényelmüket és formájukat. |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg