| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Jó kérdés. És lehet túl általános is, többféle aspektusból megvizsgálható. Én elsősorban az irodai dolgozók szemszögéből próbálom most felderíteni erre a fontos kérdésre a választ, minden tekintetben. Ennek fényében azt is megkérdezhetném: milyen irodában jó dolgozni? Mi kell ahhoz, hogy egy irodában a dolgozó jól érezze magát? És mi szükségeltetik ahhoz, hogy a dolgozó szívesen járjon be a munkahelyére?
Nyilván erre sokféle választ lehet adni, kinek mi az igénye. Van, aki közösségi térre vágyik, másoknak elég, ha egy cserép virágot nevelgethetnek az asztalukon nap mint nap. Többeknek a társaság, vagyis munkatársai milyensége az elsődleges szempont, és egyáltalán nem tartják meghatározónak a berendezést. A véleményeket napestig lehetne boncolgatni, én most megpróbálom az igényeket összefoglalni.

Most lépjünk túl azon, hogy a kollégák többnyire baromi idegesítőek, és azon is, hogy épp egy egyterű, állandóan stresszes irodában vagy egy egérlyuknyi, fojtogató, 4 négyzetméteres lyukban kell-e dolgoznunk nap mint nap. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy ha már irodában dolgozunk, és legalább egy zuggal, egy asztallal rendelkezünk valahol, valamiért, az milyen.
A legtöbbünk véleménye egy: egy jó munkahelyen kisebb figyelmességekkel, de elérik, hogy ott jól érezzék magukat a dolgozók. Ezt főként azzal lehet kifejezni, hogy biztosítják számunkra a kis saját terünket, amit magunkénak vallhatunk, és saját képünkre alakíthatunk. Vagyis fontos, hogy az a hely, ahol a napunk jó részét töltjük, ránk legyen szabva – már amennyire lehet. Saját bögre, saját dísznövény, csecsebecsék az asztalon. De ennyi elég a boldogsághoz?

Minden munkáltató célja egy: a siker és az anyagi gyarapodás. A munkáltatónak többnyire a dolgozói termelik meg a dicsőséget, napi munkájukkal. Ennek fényében elmondható, hogy bár a vezető is sokat munkálkodik cége jövőjén, és tulajdonképpen igazgatja a folyamatot, hogy minél hatékonyabb legyen a munkavégzés, azért meg kell teremtenie a dolgozóknak is bizonyos színvonalat, hogy azok szívesen járjanak be dolgozni. Minél lelkesebb egy dolgozó, annál nagyobb a kreativitása, munkaereje, így a teljesítménye is ezzel arányosan nő.
Ha a munkáltató figyel ránk, már ösztönözve vagyunk. De mit tehet a főnök értünk? Elég, ha fizetéskor átutalja a bérünket? Elsősorban úgy alakíthatja ki az irodát, hogy funkcionális és korszerű legyen, megfeleljen a 21. századi igényeknek és követelményeknek. Elvégre a 21. században élünk.

Bár a legtöbb dolgozó azt állítja, hogy dolgozni jár be a munkahelyére, ott pedig 8 órán keresztül a monitort bámulja, így számára abszolút jelentéktelen, hogy az étkezőben milyen márkájú a szék, vagy mekkora a hűtő. Egy dolog azért általánosságban is elmondható, és a konzekvenciát levonva minden irodista egyet szeretne: kellemes légkörű, korszerű és funkcionális bútorokkal ellátott irodát, ahol a jó hangulat miatt nő a kreativitás, ezáltal pedig a teljesítmény is.
A funkcionális bútorok a könnyed, szinte helyváltoztatás nélküli, gyors munkát eredményezik. Arról pedig nem beszélve, mennyire fontos a kényelmes forgószék, hogy ne azért váljon egy idő után kényelmetlenné a helyzet, mert fáj minden tagunk, és természetesen az asztal nagysága, a munkaterületünk is döntő szerepű. Egy igazán jó munkahelyen a dolgozó igényeire is kíváncsiak, így közös döntés alapján alakítják ki saját kis területünket. Az Ön munkahelyén figyelnek Önre?
|
|
|
Irodabútorok olcsón – Ötletek az irodábaAz irodabútoroknak kényelmesnek, otthonosnak és praktikusnak kell lennie, mindazonáltal lényeges, hogy hosszú távon biztosítsa a használatot. Vajon ez minden esetben egy vagyonba kerül? |
|
Praktikus elemek a home office-banA home office-ban is fontos, hogy minden szükséges irat, eszköz és kellék kéznél legyen, anélkül hogy túlzsúfolttá válna a tér. Ehhez nem kell teljes irodaberendezést beszerezni – néhány jól megválasztott, praktikus bútordarab is elegendő. |
|
Modern és elegáns: fém számítógépasztal és íróasztalHa a modern stílus áll hozzánk közel, jó választást jelenthetnek a fém íróasztalok, fémvázas számítógépasztalok, amik egyszerre modernek és elegánsak, ugyanakkor barátságos hatást keltenek. |
|
Bárszék - Széles körű választék, felülmúlhatatlan hangulatA bárszék nemcsak praktikus ülőalkalmatosság, hanem karakteres dizájnelem is, amely azonnal feldobja a teret – legyen szó irodai konyháról, közösségi térről vagy modern tárgyalóról. Egy jól kiválasztott bárszék tehát sokkal több, mint egy ülőhely – hangulatteremtő és közösségformáló elem is egyben. |
|
Lapraszerelt vagy gyárilag összeszerelt bútor?A döntésnél érdemes mérlegelni a rendelkezésre álló időt, a költségkeretet, valamint azt, hogy mennyire fontos a hosszú távú tartósság és a minőségérzet. Irodai környezetben, ahol a bútorok napi szintű terhelésnek vannak kitéve, gyakran a gyárilag összeszerelt változat a jobb választás. |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg