| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Azért vettük ezeket e cégtípusokat egy kalap alá, mert meglehetősen klasszikus működési területtel rendelkeznek, amelyet ugyan a számítógépek terjedése kissé megváltoztatott, de szakma megítélése nem alakult át nagyban.
Mindhárom terület jellemzően csak az irodában végzi a feladatait – nincs üzem vagy terepen dolgozó munkatársak, akiket koordinálni kell –, nagyon sok iratot használnak kinyomtatott, azaz „offline” formátumban.
Fontos szempont a reprezentálás, hiszen gyakori, hogy jönnek ügyfelek, ugyanakkor jellemzően nincsenek nagy létszámú megbeszélések, ezért kisebb tárgyaló is elég, de abból meg lehet, hogy jó, ha több van.

A számtalan iratnak, aktának, szerződésnek és egyéb dokumentumnak soha nem lehet elég helyet teremteni az irodabútor szekrényeiben. Érdemes olyan dokumentumszekrényeket választani, amelyek nagyon ötletes módon kis helyen sok dokumentumot képesek tárolni, ugyanakkor jól megoldható a kartotékrendszer, azaz könnyen meg lehessen találni mindent.
Még mindig a dokumentumoknál maradva: lehet, hogy nem az iroda területén, hanem valamilyen háttér-helyiségben, de a dokumentumok archiválásáról is gondoskodni kell. Ilyen helyre elég egy kevésbé szép, ugyanakkor nagy, strapa- és teherbíró irodabútor-tárolószekrény is, amelybe nagyon praktikus megoldás, ha nem egyenként, hanem valamilyen belső tárolóegység segítségével lehet az irodai szekrényből átpakolni.
A bizalmas iratok számára minden ilyen jellegű irodába kellenek zárható szekrények, széfszekrények is.
A zárt dokumentumtároló szekrényeken kívül szükség lehet még nyitott irodabútorokra, polcokra is, amelyekre szakkönyveket, kézikönyveket, lexikonokat, űrlapokat, gyorsan forgó iratokat lehet tenni. A nyitott fali- és állópolcok adnak helyet a dekorációs tárgyak, szobanövények számára is, amelyekre minden irodában szükség van.
Az ilyen helyeken dolgozóknak általában jó nagy íróasztalra van szükségük, hiszen el kell férnie rajta egy számítógépnek, sok iratnak, egy kézzel írásra/dokumentum tanulmányozására alkalmas felületnek stb.
A könyvelőhöz, ügyvédhez érkező ügyfelek általában szeretik, ha a berendezés, az irodabútor is tekintélyt parancsolóan klasszikus. A bőr és fa kombináció – esetleg egy kis innovatív kisugárzású fémmel megtűzdelve – kiváló választás lehet, de furnért, műanyagborítást vagy minimál stílust ezek az irodák nem viselnek el.
|
|
|
Biztonságos tárolás az irodábanFémszekrényekre van szüksége, vagy zárható szekrények, konténerek is elegendőek erre a célra? A kérdést Önnek kell eldöntenie, ellenben a célnak megfelelő tárolószekrények megannyi fajtája közül válogathat. |
|
Az első osztályú pihenés bútorai – Relax fotelekA relax fotelek a kényelem és a stílus tökéletes kombinációját kínálják azok számára, akik szeretnének egy fárasztó nap után ellazulni. Ezek a bútorok ergonomikus kialakításukkal, dönthető háttámlájukkal, lábtartóikkal és gyakran masszázs- vagy fűtésfunkcióikkal segítenek a test ellazításában. |
|
Irodabútorunk is legyen naprakész!Mindenki azt gondolná, hogy egy íróasztal kiválasztása nem lehet különösebben nagy feladat, hiszen ezek a bútordarabok nagyon hasonlóak, így nem okoz különösebb nehézséget a döntés. Valójában azonban ez nem így van, az asztalok között igen nagy különbségek lehetnek... |
|
A tökéletes vezetői forgószékA tökéletes vezetői forgószék nemcsak megjelenésében testesíti meg a presztízst és tekintélyt, hanem kialakításában is a maximális kényelmet és ergonómiát szolgálja. Jellemzője a masszív, stabil felépítés, a minőségi alapanyagok - bármilyen stílusban. |
|
15+1 kérdés forgószék ajánlatkéréshezAz irodai forgószékek területe pont egy ilyen dolog, ahol számtalan megoldás létezik, de ebben mi otthon vagyunk. És abban szeretnék Önnek segíteni, hogy ha forgószékre szeretne ajánlatot kérni, milyen kérdésekre érdemes választ adnia ahhoz, hogy az elvárásainak leginkább megfelelő ajánlatot kapja. |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg