| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Amikor az ember elhatározza, hogy irodaszéket fog vásárolni, a bőséges kínálatot látván egyre tanácstalanabbá válik. Többnyire külső alapján választunk, amelyik forgószék megtetszik, amelyik nagyon jól passzol az íróasztalhoz és a bútorzat színéhez, azt akarjuk. Kevesen vannak tisztába azonban azzal, hogy egy irodai széknél a megjelenés csupán részletkérdés.
Az embert nem ülésre tervezték. Bármilyen hihetetlen is, de jelentősen megterheli szervezetünket, és ha nem megfelelő a forgószékünk, előbb utóbb hát-, nyak- és derékfájási problémáink adódhatnak. Ezért talán a legfontosabb szempont ha forgószéket választunk, hogy kényelmes legyen, és ne károsítsa egészségünket. Tudnunk kell, hogy minél kevesebbet ülünk, annál jobb. De mi van azokon a munkahelyeken, ahol napi 8-10 órát ülünk a számítógép előtt?

A hagyományos irodaszékek ismérve, hogy alacsony áron juthatunk hozzájuk, ráadásul vannak egészen modernek, színesek és mutatósak. Azonban ezekről tudni érdemes, hogy az egészségbarát kialakítás nem az erősségük. Ha sok időt töltünk az íróasztal mögött ücsörögve, ott már szükség van az ergonomikus kialakításra. Ennek fényében tehát megéri kicsivel többet költeni egy jó irodaszékre, hiszen ez egy hosszú távú befektetés, az egészségünk érdekében.

Az ergonómia az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát vizsgáló tudományág. Célja a szűkebb és tágabb munkakörnyezet, a gépek, munkaeszközök emberhez igazítása, az emberi adottságoknak lehető legjobban megfelelő munkaeszközök és munkakörnyezet kialakítása.
A forgószékeknél tehát úgy kellett kialakítani az ülőlapokat, hogy kényelmesek legyenek, és minél egészségesebb testtartást biztosítsanak. Ülés közben ugyanis a súlyunk ¾ része az ülőlapon összpontosul. Ám nem mindegy, hogyan.

Egy ergonomikusan kialakított ülőlap segíti a combokra háruló gravitációs terhelés csökkenését, és a lábak vérellátása is helyesen működik. Egy jó ülőlappal ellátott forgószék ismérve, hogy kellően széles és mély, ugyanis minél nagyobb felületen oszlik el a súly, annál kisebb az arra háruló teher.
Ennek következtében akár több órán keresztül kényelmesen ülhetünk a forgószékünkben anélkül, hogy elzsibbadna a lábunk, vagy sajognának a tagjaink. Azt azonban ne feledjük, hogy ülőmunka közben óránként 5, de 2 óránként legalább 10 perc pihenő és séta mindenképp szükséges az egészséges testtartás megőrzése érdekében!
Amennyiben sok időt tölt forgószékében, válasszon ergonomikus kialakítású ülőlappal ellátott irodaszéket. Ezen felül nem árt tudnia, hogy bár a szivacsozás lehet puhább, keményebb - kinek melyik a kényelmes -, hosszú távra az orvosok inkább a keményebb ülőlappal rendelkező székeket ajánlják.
Ez sokkal kevésbé lesz szervezetünkre káros hatással. Az ergonomikus kialakítású forgószékek ismérve a vastag, sűrű és rugalmas szivacsozású ülőlap, amelyet formavágással, de akár öntőformával is készíthetnek.

A szivacsozás mellett nem árt odafigyelni arra is, hogy az ülés mélysége szabályozható legyen a forgószéken. Minden ember más anatómiai felépítésű, ennek megfelelően a gyártók is igazodtak a különböző igényekhez. Az ülés mélységének állítása révén egy forgószék megfelelő lesz egy 160 cm-es embernek, de a 210 cm-es ember lába sem lóg majd le az ülésről a forgószék ülésmélység szabályozhatóságának köszönhetően.
Mint láthattuk, a forgószék ülőlapjának helyes megválasztása hosszú távon az egészséges testtartás megőrzését segíti elő. Most már tudjuk, milyen legyen leendő irodai székünk ülőlapja; vegyük szemügyre a többi tartozékot is. A következő cikkben a háttámla tulajdonságait térképezzük fel.
|
|
|
Frissítsd fel a home office-t! Trendi polcokEgy jól átgondolt dolgozószoba tökéletesen párosulhat az otthon kényelmével, ami sikeres és hatékony munkavégzéshez vezet. Ha azonban kicsit felfrissítjük a home office-t néhány mutatós polccal, nem csak megannyi tárolóhelyet nyerünk, hanem kellemesebb légkört is teremtünk. |
|
Munkában itt is, ott is - avagy hogyan rendezzük be a dolgozószobát?A helyiség, ahol dolgozunk, nagymértékben növelheti, de épp úgy csökkentheti is munkakedvünket, sőt még kedélyállapotunkat is. Igen ám, de milyen bútort válasszon magának, aki otthonról dolgozik? |
|
A tökéletes vezetői forgószékA tökéletes vezetői forgószék nemcsak megjelenésében testesíti meg a presztízst és tekintélyt, hanem kialakításában is a maximális kényelmet és ergonómiát szolgálja. Jellemzője a masszív, stabil felépítés, a minőségi alapanyagok - bármilyen stílusban. |
|
Különleges dolgozószobaUnja már a snassz, egyhangú és lehangoló dolgozószobáját? Feldobná valami egyedivel, különlegessel, de nem tudja mit válasszon? Segítünk! |
|
Ülőmunka egészséges testtartással? Igen!Nem elég, hogy napi 8 órát töltünk egy forgószékben a monitor előtt, munka után, otthon sem tudunk meglenni anélkül, hogy leülnénk a számítógép elé. De van arra megoldás, hogy az ülőmunkát egészséges testtartással, károsodás nélkül végezzük, és elkerüljük a mindennapos fájdalmakat? |
|
IrodaBútorom.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Iroda berendezése? (Ötletek és tippek) • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
A webáruházban feltüntetett akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek, de a megadott időszakon belül változhatnak is. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A termékekről megjelenített képek csak illusztrációk. A meghirdetett színek a monitor beállításoktól függően a valóságban eltérhetnek, illetve az egyes termékek árai a termékfotókon látható kiegészítőket nem tartalmazzák! A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodai bútorainkat Magyarország egész területén házhoz szállítjuk: irodabútor Budapest • irodabútor Debrecen • irodabútor Eger • irodabútor Győr • irodabútor Kecskemét • irodabútor Miskolc • irodabútor Nagykanizsa • irodabútor Nyíregyháza • irodabútor Paks • irodabútor Pécs • irodabútor Szeged • irodabútor Székesfehérvár • irodabútor Szombathely • irodabútor Veszprém • irodabútor Zalaegerszeg